资讯
Ugyan a kerületvezetőt a bíróság döntése alapján kiengedték a börtönből, de az ügyészség fellebbezett, vagyis akár az is elképzelhető, hogy újból rács mögé kerül a politikus. Soha nem látott ...
Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem ...
Bedő Dávid a Hadházy Ákos-féle tüntetésen 2025. május 20-án. (Fotó: Magyar Hang/Nyéki Martin) Az emberek csalódottak azokban a pártokban, amelyek az elmúlt választásokon részt vettek, és nem sikerült ...
„Február óta hihetetlen események láncolata történik itt dezinformációban és Magyarország lejáratása szempontjából, illetve hát az ukrán befolyásolás. Igen, ezért nem is lehetett tovább várni bizonyos ...
„A gyülekezés alapjog – álljunk ki a szabadságunkért” címmel hirdetett tüntetést kedden délután 5 órára, a Pride-ot ellehetetlenítő törvényjavaslat elfogadása utánra a Momentum. (Fotó: Magyar hang/R.
Töll László katonai identitásért felelős miniszteri biztos beszédet mond az első világháború kitörésének 110. évfordulója alkalmából rendezett nemzetközi katonai hagyományőrző megemlékezésen a ...
Egy ukrán állampolgárt, a korábban diplomataként dolgozó Sz. A-t szedték ki a Terrorelhárítási Központ egységei péntek este a Ferenciek terénél – értesült a Telex több forrásból is. A férfi felesége ...
Halász János, a Fidesz képviselője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. március 18-án (Fotó: MTI/Bruzák Noémi) A lex Lánczi a jogi és politikai szakirodalomban teljesen új ...
„Saját fülünkkel hallhattuk, saját szemünkkel láthattuk: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen. Megállapodtak, hogy tönkreteszik a magyar gazdaságot, a magyar egészségügyet, és ...
Az Alkotmányvédelmi Hivatal, vagyis a magyar állam titkosszolgálata az elmúlt napokban a Magyar Hang három munkatársától kért felvilágosítást a hivatal épületében és végzett rajtuk hazugságvizsgálatot ...
Amerikai zászló leng a Szabad Európa Rádió prágai székháza előtt 2025. február 10-én. Elon Musk amerikai milliárdos üzletember, az amerikai kormányzati hatékonyságért felelős adminisztratív testület ...
A USAID-ügy (az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökséggel kapcsolatos amerikai lépések) a nyugati világ legnagyobb korrupciós botránya és befolyásolási kísérlete – a többi között erről beszélt a ...
当前正在显示可能无法访问的结果。
隐藏无法访问的结果