资讯
Új történelmi csúcsra emelkedett a bitcoin árfolyama, ezzel számolva 1,1 milliárd dollárt érne az a 10 ezer bitcoin, amit 15 ...
2010年5月22日,程序员Laszlo Hanyecz用10,000枚比特币换购两块Papa ...
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Mandinernek adott interjújában igyekezett magyarázatot adni arra, miért dicsérte Orbán Viktor nemrég a szélsőségesen magyarellenes George Simion román ...
Kövér László a Mandinernek adott interjúban úgy fogalmazott: azt, hogy az erdélyi, illetve romániai magyaroknak ki a megfelelő államelnökjelölt, természetesen az erdélyi magyaroknak, jelesül politikai ...
“Magyarország mint állam, illetve a kormány természetesen semmilyen ország belső választásában nem kíván állást foglalni – tehát mi nem támogatjuk sem az egyik, sem a másik elnökjelöltet. Ez a ...
Velekei László Harangozó-, Seregi-díjas táncos és koreográfus, érdemes művész újabb öt évig vezeti az idén negyvenötödik évadát záró Győri Balett társulatát. A születésnapját nemrég ünneplő igazgató ...
Az ukrán rezsimnek és titkosszolgálatának semmit sem lehet elhinni – közölte a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, állítólagos magyar kémek ottani letartóztatását említve pénteken az X-en, és jelezte: ...
Kapuváron tartott fórumot Kövér László házelnök szerda este, amikor a Gulyáságyú Médiának sikerült kérdeznie a politikustól. A polgármesteri hivatalból a Rábaközi Művelődési Központba sétáló Kövért ...
Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke hosszasan beszélt az MNB-ügyről, a jegybanki alapítványok átvilágításáról. A beszélgetés során szóba került az is, milyen felelőssége lehet ...
Felkerült az internetre az Oscar-díjas magyar rendező, Nemes Jeles László következő filmjének előzetese. Az Árva című produkció a Kádár-korszak kezdetén játszódik, és története az alkotó saját ...
Megérkezett az első előzetes Nemes Jeles László legújabb filmjéhez, az Árvához. A kicsivel több mint negyven másodperces ízelítő a történetről keveset árul el, a film hangulatáról és történelmi ...
Megjelent az Oscar-díjas Nemes Jeles László új, Árva című filmjének első előzetese. A film, amelyet a rendező családjának története ihletett, 1957-ben játszódik, az előzetes pedig egy Filmhíradókat ...
一些您可能无法访问的结果已被隐去。
显示无法访问的结果