资讯
A 2022-ben észlelt melanómás megbetegedések közül közel 332 ezer, azaz 83 százalék kiváltója volt az UV-sugárzás – olvasható ...
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök Donald Trump keddi posztjára reagált, amiben az amerikai elnök azt írta, Putyin a „tűzzel ...
A Semmelweis Egyetem közleménye alapján az önsértés egy segélykiáltás, ami egyre fiatalabb korban kezdődik, és mindig ...
A tüntetésen a „Putyin kottájából írt” törvények ellen tiltakoztak, a Ferenciek teréről – a rendőrség szerint jogellenesen – ...
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.
A kilencedik próbarepüléshez olyan hordozórakétát használtak fel, amit már egy korábbi alkalomnál is bevetettek.
Az alelnök arról is beszélt, hogy a Tisza Szigetekben dolgozók feladatait, tevékenységét nemsokára applikációval teszik ...
Az NCL Salten május 22-én tévesztett irányt, később a norvég rendőrség gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsította meg a ...
A Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány az egyik legnagyobb nyertese az állami lottócég támogatásosztásainak.
Rengeteg arany van a Föld folyékony fémből álló magjában – állapította meg egy kutatócsoport mély rétegekből származó ...
Bruce McAllister szenvedélyesen rajongott a fikciók világáért, sőt maga is próbálkozott novellák írásával. Mikor egy ...
Az MNB alapítványának épült konferenciaközpontba még a Balatont is bevezették, az MNB új vezetése viszont inkább szabadulna a ...
一些您可能无法访问的结果已被隐去。
显示无法访问的结果